A pénzkínálat a globális gazdaság egyik legfigyelemmel kísértebb mutatója. A háztartásokban, vállalatokban és pénzintézetekben keringő pénzmennyiség változásai befolyásolhatják az inflációt, a hitelfelvételi költségeket, a gazdasági növekedést és a pénzügyi piacokat. Vajon a pénzkínálat növekedése feltétlenül a részvényárak emelkedését jelenti? És mi történik, ha a gazdaságban lévő pénzmennyiség csökkenni kezd?
Ezen összefüggések megértéséhez a befektetőknek túl kell tekinteniük a jegybanki kamatlábakon, és meg kell vizsgálniuk, hogyan jön létre, hogyan mérik és hogyan áramlik a pénz a pénzügyi rendszerben. Két fontos mutató az M1 és az M2, amelyek különböző nézőpontokat kínálnak a pénz rendelkezésre állásáról és a likviditásról.
Mi a pénzkínálat? Fogalom és jelentés
A legegyszerűbb pénzkínálat definíció az adott időpontban egy gazdaságban rendelkezésre álló pénz teljes mennyisége. Magában foglalja a fizikai pénzt, például a bankjegyeket és érméket, valamint a pénzintézeteknél tartott különféle betéteket.
Azonban nem minden pénzügyi eszköz minősül pénznek. A részvények, vállalati kötvények és ingatlanok jelentős vagyont képviselhetnek, de általában nem használhatók közvetlenül mindennapi vásárlásokra. A pénzkínálati mutatók ezért azokra az eszközökre összpontosítanak, amelyek viszonylag könnyen elkölthetők vagy költhető pénzzé alakíthatók.
A különbség számít, mert a pénz nem azonos a vagyonnal. Egy háztartás tulajdonában lehet egy 500 000 dollár értékű ingatlan, de csak 5 000 dollár van a bankszámláján. Bár teljes vagyona jelentős, azonnal rendelkezésre álló vásárlóereje sokkal kisebb.
A Federal Reserve monetáris statisztikái szerint a közgazdászok a pénz különböző kategóriáit különböztetik meg a likviditásuk és jellemzőik alapján.
Ezeket a kategóriákat általában M1, M2 és bizonyos gazdaságokban M3 jelölésekkel azonosítják. Mindegyik a pénz eltérő definícióját jelenti, a rendkívül likvid pénzeszközöktől a pénzügyi eszközök szélesebb kategóriáiig.
M1 vs. M2: Mi a különbség?
Az M1 és M2 közötti fő különbség az egyes mérésekben szereplő pénztípusokban rejlik. Az M1 a pénz leglikvidebb formáira összpontosít, míg az M2 a betétek és rövid lejáratú megtakarítási eszközök szélesebb körét foglalja magában.
Az M1-et gyakran szűk értelemben vett pénznek nevezik, mivel azokra az alapokra összpontosít, amelyek viszonylag könnyen hozzáférhetők.
Az Egyesült Államokban az M1 magában foglalja a lakosság által tartott fizikai pénzt, a folyószámla-egyenlegeket és egyéb likvid betéteket, beleértve a takarékbetéteket is. Egy bankszámlán rendelkezésre álló pénz, amelyet számlák kifizetésére vagy élelmiszer vásárlására használnak, tehát általában az M1 részét képezi.
Fontos módszertani változás történt 2020 májusában, amikor a Federal Reserve elkezdte a takarékbetéteket is belefoglalni az M1-be. Ez jelentős statisztikai növekedést eredményezett az aggregátumban anélkül, hogy az új pénz egyenértékű teremtését jelentette volna.
Az M2 tágabb képet ad. Magában foglalja mindazt, amit az M1 számon tart, valamint a kis címletű lekötött betéteket és a lakossági pénzpiaci befektetési alapok egyenlegeit, bizonyos kizárásokkal.
Például egy egyén tarthat 10 000 dollárt egy folyószámlán és további 20 000 dollárt egy minősített rövid lejáratú lekötött betétben. Mindkét összeg hozzájárul az M2-höz, de az M1-be csak a folyószámla-egyenleg kerülne be.
Mivel az M2 a likvid pénzügyi eszközök szélesebb körét foglalja magában, a befektetők gyakran használják a monetáris feltételek nyomon követésére.
A definíciók nemzetközileg is eltérőek. Az Európai Központi Bank az eurózóna M1-ét forgalomban lévő készpénzként és egynapos betétekként határozza meg, míg az M2 emellett tartalmazza a legfeljebb két év futamidejű lekötött betéteket és a legfeljebb három hónapos felmondási idejű betéteket.
Az EKB az M3-at is közzéteszi, amely egy tágabb aggregátum, és magában foglal bizonyos visszavásárlási megállapodásokat, pénzpiaci alapok állományait és rövid lejáratú adósságpapírokat.
Következésképpen az amerikai és európai monetáris statisztikákat összehasonlító befektetőknek figyelembe kell venniük ezeket a különbségeket ahelyett, hogy az aggregátumokat tökéletesen felcserélhetőnek tekintenék.
Olvassa el ezt is: Mesterséges intelligencia tanulmány: A Bitcoin legyőzi a hagyományos pénzt
Hogyan jön létre a pénz a modern gazdaságban?
A pénzkínálattal kapcsolatos egyik leggyakoribb tévhit, hogy a kereskedelmi bankok egyszerűen kölcsönadják a megtakarítók által korábban elhelyezett pénzt.
A valóságban a modern bankrendszer másképp működik. Amikor egy kereskedelmi bank jóváhagy egy hitelt, jellemzően egy ezzel egyező betétet hoz létre a hitelfelvevő számláján.
Képzeljen el egy vállalkozást, amely 100 000 dolláros bankkölcsönt kap új berendezések vásárlására. A bank rögzít egy 100 000 dollár értékű új hiteleszközt, és ezzel egyidejűleg jóváírja ugyanezt az összeget a cég számláján.
A vállalkozásnak most további vásárlóereje van, miközben a gazdaságban lévő betéti pénz mennyisége megnőtt.
Ha a vállalat később átutalja a pénzt egy berendezésszállítónak, a betét áthalad a bankrendszeren. A kifizetés megváltoztatja, hogy ki tartja a pénzt, de nem feltétlenül változtatja meg a betétek teljes összegét.
Ezt a mechanizmust a Bank of England magyarázza a pénzteremtésről szóló kutatásában, amely hangsúlyozza, hogy a modern pénz nagy része a kereskedelmi banki hitelezésen keresztül jön létre, nem pedig fizikai pénz nyomtatásával.
A kereskedelmi bankok azonban nem teremthetnek korlátlan mennyiségű pénzt. Hitelezési tevékenységüket tőkekövetelmények, likviditási szabályozások, finanszírozási költségek, hitelkockázat és hitelfelvételi kereslet korlátozzák.
A folyamat fordítva is működik.
Amikor egy hitelfelvevő egy meglévő betét felhasználásával visszafizeti egy bankkölcsön tőkéjét, mind a fennálló hitel, mind a betét egyenlege csökken. Ebben az értelemben a bankhitel visszafizetése elpusztítja a korábban létrehozott betéti pénzt.
Az összefüggés tehát folyamatos ciklusnak tekinthető: az új banki hitelezés betéteket teremt és növeli a pénzkínálatot, míg a meglévő hitelek visszafizetése csökkenti a betéteket és szűkíti a pénzkínálatot. Ugyanakkor az ügyfelek közötti kifizetések újraelosztják a meglévő pénzt anélkül, hogy feltétlenül megváltoztatnák annak teljes összegét.
Más banki tranzakciók, beleértve a pénzügyi eszközök vásárlását és eladását, szintén teremthetnek vagy megszüntethetnek betéteket. Az általános pénzkínálat ezen tevékenységek együttes hatását tükrözi a pénzügyi rendszerben.
Hogyan befolyásolják a jegybankok a pénzkínálatot?
Bár a kereskedelmi bankok teremtik a gazdaságban keringő pénz nagy részét, a jegybankok kulcsfontosságú szerepet játszanak annak meghatározásában, hogy milyen feltételek mellett történik ez.
Az olyan intézmények, mint a Federal Reserve és az Európai Központi Bank, elsősorban a monetáris politikai kamatlábakon keresztül befolyásolják a hitelfelvételi költségeket.
Amikor a kamatlábak csökkennek, a hitelfelvétel általában vonzóbbá válik. A vállalkozások új beruházásokat finanszírozhatnak, a háztartások jelzáloghitelt vehetnek fel, és a bankok erősebb hitelkereslettel szembesülhetnek. Ha a hitelezés bővül, további betétek jöhetnek létre, ami potenciálisan növelheti az M1-et és az M2-t.
A magasabb kamatlábaknak általában az ellenkező hatásuk van. A hitelek drágábbá válnak, a hitelkereslet gyengülhet, és a háztartások és vállalkozások előnyben részesíthetik a meglévő adósságok visszafizetését.
A jegybankok a mennyiségi lazítás (QE) és a mennyiségi szigorítás (QT) révén is befolyásolják a pénzügyi feltételeket.
A mennyiségi lazítás során a jegybank pénzügyi eszközöket, jellemzően államkötvényeket vásárol. Ezek a vásárlások növelik a bankrendszerben lévő tartalékokat. Ha az eladó nem banki intézmény, a tranzakció új kereskedelmi banki betétet is teremthet, közvetlenül növelve a mért pénzkínálatot.
A mennyiségi szigorítás magában foglalja a jegybanki eszközállomány csökkentését, gyakran azáltal, hogy a kötvényeket hagyják lejárni teljes újrabefektetés nélkül. Ez kivonhatja a tartalékokat a bankrendszerből és szigoríthatja a pénzügyi feltételeket, bár az M2-re gyakorolt hatás attól függ, hogyan finanszírozzák a tranzakciókat.
Fontos, hogy a jegybanki tartalékok nem azonosak a háztartások és vállalkozások által tartott betétekkel. A banki tartalékok növekedése nem eredményez automatikusan egyenértékű növekedést a hitelezésben vagy a tágabb pénzkínálatban.
Miért figyelik a befektetők a pénzkínálatot és a likviditást?
A befektetők számára a pénzkínálati statisztikák betekintést nyújtanak abba, hogyan alakulnak a pénzügyi feltételek, és vajon a gazdasági környezet támogatóbbá vagy korlátozóbbá válhat-e.
Amikor a pénzkínálat egészséges hitelbővülés mellett növekszik, a vállalkozásoknak és a fogyasztóknak nagyobb kapacitásuk lehet a beruházások és a kiadások finanszírozására. Az erősebb gazdasági tevékenység támogathatja a vállalati bevételeket, a foglalkoztatást és az eredményeket.
A pénzügyi piacok is profitálhatnak az alacsonyabb hitelfelvételi költségekkel és a nagyobb befektetési hajlandósággal jellemezhető környezetből.
Ez különösen releváns a növekedési részvények esetében, amelyek értékelése gyakran nagymértékben függ a várható jövőbeli nyereségtől. Amikor a kamatlábak csökkennek, e jövőbeli bevételek jelenértéke növekedhet, ami potenciálisan magasabb részvényárakat támogathat.
A pénzkínálat és a piaci likviditás azonban nem azonos fogalmak.
Egy gazdaságban jelentős mennyiségű betéti pénz lehet, miközben a befektetők nehéz kereskedési feltételekkel szembesülnek, vagy a bankok vonakodnak hitelt nyújtani. Ezzel szemben a pénzügyi piacok viszonylag likvidek maradhatnak akkor is, ha a monetáris aggregátumok lassan növekednek.
A piaci likviditás azt írja le, hogy milyen könnyen lehet pénzügyi eszközöket adni és venni anélkül, hogy az jelentősen befolyásolná az árukat. A monetáris likviditás egy tágabb fogalom, amely a pénz és a finanszírozás rendelkezésre állásához kapcsolódik.
A befektetőknek ezért különbséget kell tenniük a pénzmennyiség, a hitel rendelkezésre állása és a pénzügyi eszközök forgalmazásának könnyedsége között.
Olvassa el még: Mi az a fedezetlen pénz és miért van értéke
A növekvő M2 azt jelenti, hogy emelkedni fognak a részvényárak?
Egy elterjedt befektetési elmélet szerint, amikor a pénzkínálat bővül, a többlet likviditás egy része idővel támogathatja a pénzügyi eszközök iránti keresletet, potenciálisan felhajtva a részvényértékeléseket.
Gazdasági indoklás áll ezen érv mögött. A könnyebb pénzügyi feltételek ösztönözhetik a hitelfelvételt, csökkenthetik a finanszírozási költségeket és növelhetik a befektetők hajlandóságát kockázatosabb eszközök tartására.
Mindazonáltal a kapcsolat korántsem automatikus.
A többlet pénz nem feltétlenül áramlik részvényekbe. A háztartások többet takarékoskodhatnak, a vállalkozások törleszthetik adósságaikat, és a befektetők államkötvényeket vagy más viszonylag biztonságos eszközöket preferálhatnak.
Továbbá, amikor egy befektető részvényeket vásárol egy másiktól, a meglévő pénz általában tulajdonost vált. Maga a tranzakció nem feltétlenül növeli a gazdaság teljes pénzkínálatát.
A részvényárak végső soron számos egymással kölcsönhatásban lévő tényezőtől függnek, beleértve a vállalati eredményeket, a gazdasági várakozásokat, a kamatlábakat és a kockázati étvágyat.
A növekvő M2 adat ezért egybeeshet az eső részvényárakkal, különösen, ha a befektetők recesszióra vagy növekvő inflációra számítanak.
Hasonlóképpen, a tőkepiacok erősen teljesíthetnek viszonylag gyenge pénzkínálat-növekedési időszakokban is, ha a vállalati jövedelmezőség és a befektetői bizalom javul.
A pénzkínálat következésképpen hasznosabb a tágabb pénzügyi feltételek mutatójaként, mint önálló eszköz a tőzsdei mozgások előrejelzésére.
Pénzkínálat, infláció és gazdasági növekedés
A pénzkínálat szorosan kapcsolódik az inflációhoz is, bár a kapcsolat bonyolultabb annál a feltételezésnél, hogy több pénz automatikusan magasabb árakat jelent.
Ha a pénzmennyiség sokkal gyorsabban növekszik, mint a gazdaság áruk és szolgáltatások előállítására való képessége, a többletkiadások hozzájárulhatnak az inflációs nyomáshoz.
Azonban a gazdasági hatások attól függnek, hogy milyen gyorsan kering a pénz, hogy a háztartások és vállalkozások a költekezést vagy a megtakarítást választják-e, és hogy a termelés milyen hatékonyan reagál a növekvő keresletre.
A közgazdászok azt a gyakoriságot, amellyel a pénzt áruk és szolgáltatások vásárlására használják, a pénz forgási sebességének nevezik.
Amikor a háztartások óvatosabbá válnak és növelik megtakarításaikat, a pénz lassabban keringhet. Még ha az M2 növekszik is, a gyengébb költekezés korlátozhatja az azonnali hatását a fogyasztói árakra.
Ezzel szemben az erősebb fogyasztói bizalom és a gyorsabb költekezés növelheti a gazdasági aktivitást még kivételesen gyors monetáris expanzió nélkül is.
Ez segít megmagyarázni, miért nem mindig eredményeznek a jelentős pénzteremtési időszakok azonnali vagy arányos inflációs növekedést.
A befektetőknek ezért a monetáris aggregátumokat a bérnövekedés, a foglalkoztatás, a fogyasztói kiadások, a termelékenység és az inflációs várakozások mellett kell vizsgálniuk.
Mi történik, ha zsugorodik a pénzkínálat?
A pénzkínálat zsugorodása változó gazdasági feltételekre utalhat, különösen, ha gyengébb hitelnövekedés és szigorúbb pénzügyi feltételek kísérik.
Ha a vállalkozások csökkentik hitelfelvételüket, és a háztartások felgyorsítják adósságtörlesztésüket, kevesebb betét maradhat forgalomban. A bankok is óvatosabbá válhatnak új hitelek nyújtásakor, különösen, ha a gazdasági bizonytalanság növekszik.
A vállalatok számára a korlátozott hitelhez jutás megnehezítheti a terjeszkedés finanszírozását, a készletek fenntartását vagy a meglévő kötelezettségek refinanszírozását.
A fogyasztók is vonakodóbbá válhatnak a nagyobb vásárlásoktól, potenciálisan gyengítve a keresletet olyan ágazatokban, mint a lakásépítés, az autógyártás és a kiskereskedelem.
A pénzügyi piacok negatívan reagálhatnak, ha a befektetők úgy vélik, hogy a szigorúbb monetáris feltételek csökkentik a vállalati jövedelmezőséget vagy növelik a recessziós kockázatokat.
Azonban az M2 csökkenése nem automatikusan egy gazdasági válság előjele.
A pénzkínálat azért is zsugorodhat, mert a háztartások olyan pénzügyi eszközökbe csoportosítják át pénzüket, amelyek egy adott monetáris aggregátumból kizártak. Az ilyen mozgások kamatláb-változásokat vagy befektetési preferenciákat tükrözhetnek, nem pedig a rendelkezésre álló finanszírozás széles körű összeomlását.
Ez egy másik ok arra, hogy a befektetőknek kerülniük kell egyetlen monetáris statisztika önálló értelmezését.
Hogyan használhatják a befektetők az M1-et és M2-t a gyakorlatban
A hosszú távú befektetők számára a monetáris aggregátumok a legértékesebbek, ha a gazdasági feltételek tágabb felmérésének részeként vizsgálják őket.
Ahelyett, hogy kizárólag az M2 abszolút nagyságára fókuszálnának, a befektetőknek azt kellene figyelembe venniük, hogy növekedése gyorsul-e vagy lassul, és hogyan viszonyulnak ezek a mozgások az inflációhoz, a hitelkereslethez és a jegybanki politikához.
Az éves növekedési ráták segíthetnek azonosítani a tágabb monetáris trendeket, miközben csökkentik a rövid távú havi ingadozások hatását.
A banki hitelezés változásai ugyanolyan fontosak. A hitel gyors bővülése erősebb gazdasági aktivitásra utalhat, de túlzott kockázatvállalásra is utalhat, ha a hitelfelvevők egyre inkább eladósodnak.
Ezzel szemben a lassuló hitelezési növekedés tükrözhet csökkenő bizalmat, szigorúbb pénzügyi feltételeket vagy gyengébb befektetési keresletet.
A befektetőknek figyelniük kell az államkötvényhozamokat, a jegybanki kamatdöntéseket és a pénzügyi piaci kockázati prémiumokat is. Együtt ezek a mutatók teljesebb képet adnak a vállalkozásokat és az eszközértékeléseket érintő feltételekről.
A történelmi összehasonlítások további óvatosságot igényelnek. A statisztikai módszertan változásai, különösen a Federal Reserve 2020-as M1-re vonatkozó felülvizsgálata, félrevezetővé tehetik a látszólagos növekedéseket vagy csökkenéseket, hacsak az adatokat nem értelmezik helyesen.
Végső soron egyetlen mutató sem képes megbízhatóan előre jelezni a részvények, kötvények vagy más pénzügyi eszközök következő mozgását.
Miért fontos még mindig a pénzkínálat a befektetők számára
A pénzkínálat továbbra is fontos mérője a gazdasági feltételeknek, mert több alapvető erőt köt össze: a kereskedelmi banki hitelezést, a háztartási betéteket, a jegybanki politikát és a hitelkeresletet.
Az M1 rálátást biztosít a rendkívül likvid pénzre, míg az M2 a monetáris eszközök szélesebb skáláját foglalja magában. Mozgásaik segíthetnek a befektetőknek megérteni a pénzügyi feltételek változásait és azonosítani a gazdasági lendület potenciális elmozdulásait.
Az értelmezés azonban kontextust igényel. A növekvő M2 nem garantálja a tőzsdei fellendülést, ahogy a zsugorodó pénzkínálat sem jelenti automatikusan, hogy recesszió közeleg.
A leghasznosabb betekintést az adja, ha megvizsgáljuk, hogyan lép kölcsönhatásba a pénzkínálat a kamatlábakkal, a hitelfelvétellel, a gazdasági növekedéssel és a befektetői bizalommal.
A befektetők számára a pénzkínálat megértése nem arról szól, hogy egyetlen számból előre jelezzék a piaci árakat. Hanem arról, hogy felismerjék azokat a pénzügyi feltételeket, amelyek befolyásolják, hogyan növekednek a gazdaságok, hogyan finanszírozzák működésüket a vállalatok, és hogyan reagálnak a piacok a változó likviditásra.
